Másfél nap terepjárózás után érkeztünk meg Dzsibutiba. Új ország, új főváros. Itt már nagyon sok a külföldi(főleg francia és amerikai katonák, akik itt állomásoznak), így az emberekből kiveszett a kedvesség, inkább a pénz után rohannak. Ezért is, meg az ország alakja miatt is Dzsibutit sokan Afrika segglyukának is nevezik. Valóban, nem egy kellemes város, meg drága is, meg mocskos is. Ennek ellenére nekem pont itt voltak a legpozitívabb tapasztalataim, mint pl. hogy az éttermes fiú teljesen ingyen eljött velem szállást keresni, a boltban kifizette valaki helyettem a vizet, mikor nem volt helyi pénzem, s a kártya sem működött, a stoppolásért nem kértek pénzt, behívtak aludni, meghívtak kajára, stb. Valószínű azért tapasztaltam ezt, mert egy ebédet és egy internetezést leszámítva kerültem mindenfajta szolgáltatás igénybevételét, és a turistaipart, és van egy viszonylag jómódú társadalmi réteg. Egyébként az átlagember ugyanolyan bodegákban él, mint a szomszédos országokban. Dzsibutit Afrika Dubaj-ának is hívják. Tény, hogy jól helyezkedik, tudja hogy kell pénzt csinálni. A negyed magyarországnyi ország abból él, hogy itt állomásozik a francia idegenlégió, ráadásul az amerikaiak is építhettek itt bázist, no meg persze az óriási kikötőből. A GDP 90%-a szolgáltatásból származik. Gyakorlatilag ma is francia gyarmat, noha 1977 óta független, előtte Francia Szomáliföld néven uralkodtak itt a franciák 1896-1977-ig. Még régebben, a Szuezi-csatorna megépítése előtt, mikor még nem volt stratégiailag jelentős terület, arab szultanátusok voltak itt. Afrikában itt terjedt el először az iszlám.